Ebben a bejegyzésben a Rómeó és Júliáról lesz szó, de egészen más felfogásban, mint ahogy például én a középiskolában tanultam. Kállay Géza tanár úr sok olyan dologra rávilágított, amit eddig nem vettem észre, vagy nem láttam az összefüggéseket. Eddig ez volt a legérdekesebb előadás a számomra.
                A dráma 1595-ben keletkezett. Komédiára utaló elemeket is tartalmaz, például a dajka és a fráter karakterei szórakoztató dialógokat kaptak. A Rómeó és Júlia azért mégis tragédiának tekinthető, hiszen a fontos szereplők a végén meghalnak, ez pedig egy visszafordíthatatlan esemény, amit nem lehet helyrehozni. ? A mű legelején Shakespeare felhívja a figyelmet az események végkimenetelére, valamint erkölcsi példázatot nyújt. Kérdéses mégis, hogyha ez tragédia, miért indul úgy, mint egy komédia? Miért írt bele Shakespeare olyan komikus szereplőket, mint Júlia vaskalapos, szűk látókörű apja, valamint miért kezdenek el a szereplők hirtelen mindennel sietni (ami szintén komédiára utaló elem)? Ráadásul az elején még úgy tűnik, a fő konfliktus megoldható. Az sem tipikus tragédia kezdés, hogy csetepatéval indul, azután bál következik, ami szintén nem egy tipikus tragédia helyszíne.
                Moliére-i vonás, hogy a műben a szolgák oldják meg a problémákat uraik helyett, itt például a dajka és Lőrinc barát az, akik segítenek a szerelmeseknek. Érdekes jelenet például Júlia és Lőrinc barát kettőse, mikor a barát pontosan részletezi a lánynak, hogy milyen lesz az a halál közeli állapot, amibe őt a méreg juttatja. Miért volt ez szükséges? Shakespeare korában igen népszerű volt a drámákban ez az úgy nevezett elbeszélő műfaj, ebben az esetben Lőrinc barát minél képszerűbbé teszi a halált, annál jobban ráolvassa Júliára a sorsát. A barát megpróbálja az utolsó pillanatban eljátszani, hogy a darab mégsem tragédia.
                A történetben ezen kívül nagy szerepet kap az előítélet, hiszen az alapkonfliktus is előítéleteken alapszik, amit a rivális családok tagjai éreznek egymás iránt. Például Tybalt sem tudja megindokolni, hogy miért utálja Rómeót ( „I will not endure it.”). Az egyedüli előítéletmentes családtagok Rómeó és Júlia, akik ugyan nem is tudtak a másik létezéséről, mégsem érzik első találkozásukkor, hogy bármi okuk lenne nem szeretni a másikat. Az előítéleten való felülkerekedés segíti a konfliktus feloldását, ugyanis az ellentétek feloldására az a legjobb módszer, ha az ellenséges csoportok (csoporttagok)egy közös cél eléréséért együtt küzdenek, ebben az esetben Rómeó és Júlia egymás iránti elkötelezettsége és áldozata megszünteti a Montague-k és Capuletek közti feszültséget.
                A sok véletlen (Rómeó nem kapja meg Lőrinc barát levelét, Rómeó találkozik Júliával valamint belebotlik Tybaltba az esküvő után) mind elősegíti a tragédia szükségszerű kibontakozását, ami az első szerelem beteljesedését követi. A fordulópont, ahol a komédia tragédiába torkollik, Rómeó legjobb barátjának, Mercuciónak a halálával következik be. Érdekes színezetet ad a karakterének az a megállapítás, mi szerint lehetséges, hogy szerelmes volt Rómeóba, hiszen Júlia megjelenésekor Mercucio eltűnik a színről. Hamlet és Mercucio között lehetne egyébként érdekes párhuzamot vonni, hiszen mindkettőjüket az értelmiségi költők csoportjába sorolhatjuk.
               Összegezve a történet azt meséli el, miként győzedelmeskedik a szerelem a halál fölött. A Rómeó és Júlia keletkezésekor az embereknek közvetlen élménye volt a járványról, ezért igyekeztek minden napot úgy megélni, mintha az utolsó lenne (carpe diem). Ezzel is magyarázhatjuk Rómeó és Júlia sietségét a házasságba. Shakespeare korában a nászéjszakán történteknek a metaforikus kifejezése a halál volt, így talál helyet a szerelem a halálban. Ugyan a főhősök meghalnak a darab végén, szerelmük mégis kibékíti a két családot, így mondhatjuk, hogy látszólag a halál győzedelmeskedett, de valójában a szerelem.

         Az egyik legismertebb, legnépszerűbb Shakespeare drámával találkozhattunk ezen az előadáson, a Hamlettel.
         1599 végén/1600 elején keletkezhetett, nagy sikert aratott a maga idejében, hiszen a Shakespeare- féle Hamleten kívül volt még másik Hamlet-történet is, ami szintén nagyon népszerű volt. Érdekes párhuzam a Macbeth című művel, hogy mindkét dráma valamilyen természetfeletti dologgal kezdődik ( Macbeth: banyák, Hamlet: szellem). Shakespeare méltóságteljesnek szánta az öreg Hamlet szellemének karakterét, és ő maga is játszotta el. A szellem három figyelmeztetést ad a dráma során, mely vonás beleillik a természetfölötti, mesés elemek sorába.
       Az egyik legérdekesebb szereplő Claudius, Hamlet nagybátyja, a gonosz király, aki meggyilkolta testvérét, az öreg Hamletet. Claudiust senki sem szólítja a nevén, ő „A Dán”, a király, de senki sem személyeskedhet vele a keresztneve kiejtésével. Mélységesen zavarja, hogy Hamlet folyton a testvérére emlékezteti, nem csak azzal, hogy ő a fia, hanem még a nevük is megegyezik, tehát ha a király meghallja Hamlet nevét, egyből eszébe jut testvére, és a bűn, amit elkövetett. Számtalanszor megpróbálja maga mellé állítani Hamletet, ennek érdekében beveti kiváló retorikai képességeit; az oximoronok gyártásában jeleskedik. Hamlet viszont a jelentések szétválasztásában jó, és ehhez mérten  ad választ a király azon ajánlatára, hogy fiává fogadja:
                       „I’m too much in the sun.”
Ez jelentheti azt, ami szó szerint van leírva, tehát hogy Hamletre így is sok figyelem irányul, nem akarja ezt még tetézni, viszont a „sun” szó kiejtve megegyezik a „son” kifejezéssel, ami valakinek a fiát jelenti.
           Hamlet ehhez hasonló elmés kijelentésekkel és eszmefuttatásokkal gazdagítja a drámát, miközben ő maga jelentős identitászavarral küszködik. Nem ő a király, pedig annak kellett volna lennie, nem diák már, mert otthagyta az egyetemet, és már senki fia sem, mert az apját megölték. Micsoda tehát ő? Mi a szerepe? Miközben ezekre a kérdésekre igyekszik megtalálni a választ, megjelenik neki apja szelleme, és Hamlet elhatározza, hogy bosszút áll az öreg király gyilkosán. Ez a bosszú azonban eltolódik; a halogatás azzal magyarázható, hogy meg kell még pontosan szervezni és tervezni, azon kívül a szellem akár ördög is lehet, nem biztos, hogy apja jelent meg előtte, továbbá dramaturgiai okok miatt, mivel ha a bosszú a dráma közepén megvalósulna, akkor a történet már véget is ér. Nem megszokott jelenség a drámákban, hogy Hamlet folyton felhívja a közönség figyelmét, hogy ő aztán igazán nem csinál semmit, sőt, saját cselekedeteire, helyzetére reflektál. A darab közepén található a híres „Lenni vagy nem lenni” című dráma, amit Szabó Ervin színművész, Kállay Géza tanár úr barátja adott elő. A tanár úr úgy magyarázta a monológ lényegét, hogy a lét vagy nem lét nem olyan választás, hogy van az egyik, és akkor nincs a másik. Nem tudjuk megtenni, hogy egyszer csak vagyunk, aztán nem vagyunk, és végül eldöntjük, melyiket szeretnénk. Ebben az értelemben a nem-lét megegyezik a lét fogalmával.
               A Hamlet azért egyedülálló a maga nemében, mert Hamlet jó filozófus, Claudius pedig jó teológus, és ha kettejüket ütköztetjük egy vita keretében, akkor érdekes dolgokat tudhatunk meg az emberi létről, az élet értelméről.

          Örömmel tapasztaljuk, hogy az előadássorozat egyre több embert vonz az ELTE R épületébe szerda esténként, ami érthető, hiszen ki ne lenne kíváncsi Shakespeare világhírű műveire, egy ELTÉ-n tanító professzor perspektívájából? Kállay Géza tanár úr ez alkalommal a III. Richárd című drámáról beszélt, érdekességét azzal is növelve, hogy Fenyő Ervin előadásában III. Richárd egyik monológját hallgathattuk meg kezdésként. A monológ többek között azt fejtegeti, hogy maga a főszereplő milyen mértékben felelős a saját gonoszságáért („I am determined…”). A „determined” kifejezés itt kétféleképpen értelmezhető, egyfelől lehet eltökélt, másfelől viszont valamire rendeltetett. III. Richárd elmélkedik sorsáról ilyen módon, véleményem szerint érdemes megfigyelni a közte és Hamlet között húzódó párhuzamot, mint nagy gondolkodó tragikus hősök. Sokan elmélkedtek már róla, hogy III. Richárd csúnya külseje milyen mértékben járult hozzá lelki romlásához, de például Laurence Olivier megformálásában a király „csak” lelkileg romlott, testileg nem torz. Shakespeare korában a babona úgy tartotta, hogy a testi fogyatékosság együtt jár a lelki deformáltsággal, ezért valószínűleg abban a korban a III. Richárdot alakító színészek mind eltorzították külsejüket, mielőtt színpadra léptek.
          Mikor Richárd trónra kerül, nincsenek konkrét tervei. Sok embert megölet (tizenegyet), és minden gyilkosságnál veszít emberi mivoltából. Abban az időben a háborútól való félelem a Richárd figurára irányította a figyelmet, egyben szinte démonizálva a karaktert. Erzsébet tiltó rendeletet hozott, mi szerint nem volt szabad élő embernek III. Richárdot színpadon megformálni, hiszen ez a királyi család méltóságát sértette volna. Ezt a rendeletet azonban 1601-ben megszegték.
          Érdekes a dráma szerkezete, mert minden jelenet Richárddal végződik, ilyen módon figyelmünk önkéntelenül is rá irányul, növelve ezzel a szereplő kisugárzását. Úgy tűnik, a többi karakter csupán csak azért van jelen, hogy mindegyikükben Richárd megláthassa és felfedezhesse önmagát. Alapjában véve ezek a szereplők is csak ugyanazt akarják, mint Richárd, szóval nem sokkal jobbak nála, Richárd mégis mindig egy lépéssel jár mindenki előtt, ezért sikeresebb. Bizonyíték arra, hogy a főszereplő mindent véghez tud vinni, ha törik, ha szakad, a Lady Annával folytatott dialóg, amiben Richárd végül meggyőzi a vonakodó Lady Annát, hogy szeresse őt.
          A dráma végén egy monológ formájában Richárd szembenéz önmagával. Shakespeare nem szerette, ha királyi szereplői a színpadon „halnak meg”, ezért, Richárd esetében is, nem látjuk a főszereplő halálát, csak értesülünk róla.
         A tanár úr előadása felveti azt az érdekes kérdést, hogy vajon tekinthetünk-e valakit sokkal gonoszabbnak azért, mert –bár ugyanolyan célok vezérlik, mint a többieket- mégis mindig megelőzi őket, mert okosabb.

November 15-én az ELTE Szabadegyetemén Kállay Géza Tanár Úr Fenyő Ervin közreműködésével Shakespeare egyik méltán híres művéről; az Othelloról beszélt.
Megtudhattuk, hogy a műben igen nagy jelentősége van a színeknek: Othello kívül fekete, belül fehér, Jago pedig ennek pont az ellentéte. Desdemona kívül-belül fehér, azaz ártatlan.
Akkoriban a közönség nagy része rasszista volt, hiszen úgy tartották, hogy a hollandok, németek, illetve egyéb kisebbségek elveszik a munkát az angolok elől.
Thomas Rimer kritikus szerint az Othello nem tragédia, legfeljebb egy véres bohózat.  A felszarvazott férj a leghálásabb komikus téma.
Coleridge szerint pedig Jago maga az idő, a pletyka.
Ahogy a Tanár Úr már egy korábbi előadás alkalmával is felhívta már rá a figyelmet: gyanús, ha a házasság a mű elején van.
A mű egyik alapkérdése: Othello miért áll egyáltalán szóba Jagoval? A „nagy megkísértés” jelenetében Jago úgy tesz, mintha valamit tudna. Othello gyanakszik, plusz még oda is képzel dolgokat. Érdekes még, hogy Jago általánosságokat mondott csak, és nem is Othello kérdéseire válaszolt. Eleinte Jago ismétli Othellot, utána pedig ez megfordul: Othello kezdi visszhangozni Jagot szavait. Egy délután alatt lesz meggyőzve Othello Desdemona "bűnösségéről". Ezek után kételyének már nincs határa, minden bizonyíték zátonyra fut. Othello  tejesen elborul, nem is ad alkalmat arra, hogy Desdemona tisztázza magát.
  Jago indítékai azonban kérdésesek. Fő indíték lehet a féltékenység: nem ő kapta meg a hadnagyságot (Othello "hártányos" helyzete ellenére se), vagy mert szerelmes Desdemonába.
 Othello halálosan szereti Desdemonát. Kritikus: Othello ostoba, vagy valami betegsége van. Ez pedig nem tragikus téma. Othello rájön, hogy minden kapcsolatban van egy fájdalmas, véres szint. A tökéletlenség, bűn, veszteség előfeltétele annak, hogy ők jól érezzék magukat együtt. Othello azért öli meg Desdemonát, hogy ne öregedjen meg. Igazságtalan, hogy a teljes egység mégsem lehetséges. Elveszíti ugyanakkor el is nyeri Desdemonát halálával.

Írta: Gráf Judit

Október 26-án ismét egy színvonalas előadással folytatódott a Szabadegyetem. A téma ezúttal Shakespeare Szentivánéji álom című műve volt, Kállay Géza Tanár Úr előadásában.

Shakespeare művei 3 csoportba oszthatóak: történelmi színművek, tragédiák, komédiák. A Szentivánéji álom a komédiákhoz sorolható.
A mű fő témája a szerelem. A szerelem „nem a szemmel lát”, hanem ésszel, értelemmel. Tehát a szem nem megbízható érzékszerv. Egyedül a szaglás, az orr nem kapja meg azt a becsmérlést, mint a többi érzékszerv. („kiszagoltam”) Érdekes kijelentés, de ezek fényében a szerelem leginkább szaglás dolga. Legjobban egy betegséghez hasonlítható ez az állapot (a Rómeó és Júliában ez tényleg betegség formájában jelenik meg). A Szentivánéji álom pedig a Rómeó és Júlia paródiája is lehet.
 Lehetséges, hogy Shakespeare megrendelésre írta a darabot, hiszen a benne lévő esküvő összefüggésbe hozható egy valós eseménnyel; a lordkamarás esküvőjével.

A Tanár Úr a mű olvasásához is adott egy tanácsot: az erőben lakó pici tündérek sokkal inkább koboldok,  így képzeljük el őket, a tündér fordítás rossz.

Titánia (tündérkirálynő) és Zuboly találkozása érdekes fordulat. Ők olyanok, mint egy öreg házaspár, és ezzel az ő jelenetük az egyedüli a darabban.

Fontos kérdés még, hogy miért Zuboly kapja a szamárfejet. Erre több magyarázat is van. Mert Zuboly a: legbutább/ legbölcsebb/ legbuzgóbb.

További kérdéseket is felvet a darab: hol van, ami elválasztja a színpadot a nézőtértől? Képes-e a színház „valóságot” teremteni?

 Írta: Gráf Judit

            Egy héttel ezelőtt a tanár úr ott hagyta abba, hogy Shakespeare magánélete hogyan alakult idősebb korára, hogy hol lakott, és mivel foglalkozott. Említette, hogy visszaköltözött Londonba, a Globe színház kamaraszínháza mellé. A következő bejegyzésben a Shakespeare-korabeli színházról lesz szó, valamint a színház szerepéről az akkori emberek életében.
            Shakespeare 1588-89 táján Londonba ment, ahol színészként kisebb szerepeket vállalt Benjamin Johnson drámaíró darabjaiban. Érdekesség, hogy mikor Shakespeare maga darabokat írt, gondban volt a névadással, nem tudott kreatív címet adni a műveinek. Egy alkalommal, mikor befejezte az Ahogy tetszik (As You Like It) megírását, nem jutott eszébe megfelelő cím, ezért ráfirkantotta, hogy "Ahogy tetszik", vagyis hívjátok, ahogy akarjátok. A társulat azt gondolta, hogy ez a darab valódi neve, úgyhogy onnantól kezdve ez is lett. Tragédiáit rendszerint a főhősökről nevezte el, komédiái címében pedig általában szerepel a műfaj neve is (pl. Tévedések vígjátéka).
            A Globe (1599) igen nagy szerepet játszott Shakespeare életében. Előtte 1576-ban még a The Theatre nevű színházban dolgozott, ám a teleknek lejárt a bérleti díja, a tulajdonos visszakövetelte, azt gondolván, hogy a rajta álló színházat is megtarthatja. De Shakespeare és társulata 1599 telén a befagyott Temzén átszállították a darabjait, hogy a túloldalon James Burbage építész segítségével újra összerakják, és felépüljön a Globe. A neve földgömböt jelent, amit talán a rajta lévő emblémának köszönhet, amin Herkules  földgömböt tartja. Az első darab, amit ebben a színházban játszottak, valószínűleg az V. Henrik volt, de a tanár úr beszélt  még a Julius Caesar és a Hamlet lehetőségekről is. A már említett James Burbage nevű építész fia, Richard Burbage jelentős színészkarriert futott be a Globe színpadán, ugyanúgy, mint Edward Alleyn, akinek egy alkalommal túl jól sikerült az alakítása, ezért maga is elhitte, hogy a színpadon megjelent neki az ördög, úgyhogy megfogadta, hogyha nem viszi magával őt, abbahagyja a színészetet. Nagy megkönnyebbülésére nem kellett a pokolba vándorolnia, úgyhogy felhagyott mesterségével. 1613 júniusában a Globe leégett, sokak szerint Shakespeare hibájából, aki az egyik darabjába tűzijátékot írt, és tudnia kellett volna, hogy a könnyű faszerkezetes építmény milyen könnyen lángra lobbanhat. A színházat a nyár végére már újra is építették, de ma is azt beszélik, hogy Shakespeare a nyugdíjba vonulásával már nem törődött vele, mi lesz ezután a színházzal és társulatával.
           A Globe-ban (és általában az összes színházban akkoriban) délután kettőkor kezdődtek az előadások, és maximum két és fél óra hosszúak voltak; ezt a fényviszonyok miatt alakították így, mert akkor még világos volt, és a világítás nagyon drága volt, esti előadásokat nem engedhettek meg maguknak. A színdaraboknak két változata volt; az egyik, amit a Globe-ban adtak elő a köznép előtt, és rövidebb volt, a másik pedig amit a királyi udvarban; ez akár 4 óráig is elhúzódhatott, mert az uralkodók kedvükre szünetet kérhettek a darabban, ha elunták, vagy elfáradtak. A színházba járás nem számított drága mulatságnak, az emberek szívesen mentek. Egy penny volt az ára az állóhelyeknek, két penny-s jeggyel már helyet lehetett foglalni, három penny-ért meg már kényelmes párnát is biztosítottak az ülőhelyes közönségnek. Engedélyezett volt az étel- és italfogyasztás, a közönség soraiban mozgó árusok lavíroztak portékáikkal. Az állóközönség az ún. kötényszínpad előtt nézhette a darabot, amely egy nagyméretű, kiugró, félkör alakú színpad volt. Fölé tetőt építettek, melyet két oszlop tartott. Ezek a tartószerkezetek kiváló búvóhelyet nyújtottak a színészeknek a darabban, például könnyű elképzelni, hogy Othello hogyan bújt el egy ilyen oszlop mögé, hogy kihallgathassa Jago és Cassio beszélgetését. A tető neve Heaven volt, azaz mennyboltozat, innen eresztettek le színészeket, akik istenségeket, vagy valamilyen égi lényeket személyesítettek meg (Shakespeare ezt a módszert nem kedvelte). A színpadon csapóajtó volt, melyen át lehetett jutni az ún. Pokolba, a színpad alá. A kettő között helyezkedett el maga a színpad, azaz a földi lét jelképes színtere. Fenyő Ervin színész "Színház az egész világ"-monológjával még teljesebb képet kaphattunk a színház felépítéséről, szerkezetéről. A kosztümök voltak a színház legdrágább kellékei, viszonyítási alapul Kállay tanár úr elmagyarázta, hogy akkoriban egy drága kőház hatvan fontba került, egy drágább színházi kosztüm, pl. egy király számára készített jelmez pedig tíz fontba. El tudjuk tehát képzelni, milyen veszteség lehetett, mikor a Globe leégésénél kosztümök is megsemmisültek. A színházi darabokat két példányban készítették el, egyet a súgó kapott, a másikat pedig szétvágták és mindenki a saját szerepe szerint összeragasztotta, hiszen nagyon drága lett volna, ha mindenki külön példányt kap. A színészek játéka mai szemmel igen furcsán hatna; túlságosan modoros volt, az udvari bolond például öncélúan bolondozhatott a darabtól függetlenül, a tragikus színészek pedig velőtrázóan sikoltoztak, ha igazán beleélték magukat a szerepbe.
                   Fenyő Ervin a Hamletből kiragadott monológjával végződött az előadás, melyben Hamlet intelmeit hallgathattuk meg a színjátszással és színészmesterséggel kapcsolatban.
 

       Kállay Géza tanár úr szabadegyetemi előadásai szeptember 21-én kezdődtek az ELTE bölcsészkarán. Az előadássorozat tíz részből áll, melyekből az érdeklődők teljes betekintést nyerhetnek a William Shakespeare-korabeli világba, valamint híres drámáiba, életébe. A tanár úrnak színész barátja, Fenyő Ervin segít felolvasásokkal, melyekkel színesíti és gazdagítja az előadásokat.
       Az első alkalommal Shakespeare magánéletéről, munkájáról, valamint a színházhoz fűződő viszonyáról hallgathattunk meg részleteket. 1564. április 23-án született az angliai Stratfordban, mely egy kereskedő kisváros volt, három-négyezer lakossal. Apja, John Shakespeare szegény sorú kesztyűkészítő volt, nehezen tartotta el a családját, főleg mikor már összesen hatan voltak. Sokan emiatt Shakespeare-t alacsony származásúnak tartották, pedig anyja, Mary Arden egy előkelő család sarja volt, csak olyan sok lánytestvére született, hogy nehezen lehetett mindegyiküket megházasítani, így Mary-nek egy kesztyűkészítő is megfelelt.
        A kis William iskolás életéből nem maradt fenn sok dokumentáció, mert a helyi iskola vagy elvesztette, vagy megsemmisítette azokat a papírokat, amelyek Shakespeare osztályáról tartalmaztak feljegyzéseket. Az iskola utáni éveiről is viszonylag keveset tudunk; feltehetőleg színésztársulatokhoz csatlakozott, és kisebb munkákat vállalt, hogy eltartsa magát. 1582 novemberében feleségül veszi a nála hat évvel idősebb Anne Hathaway-t, a következő év májusában pedig meg is születik első gyermekük, Susanna Shakespeare, amiből arra következtethetünk, hogy a házasságot a közelgő gyermekáldás miatt kötötték meg. 1585-ben ikreik születnek, Judith és Hamnet, azonban a kisfiú tizenegy éves korában meghal. Ebben az időszakban írja Shakespeare a legtöbb vígjátékát, ami a fájdalom ilyen módon való kezelésének tudható be. Arról nem sokat tudunk, hogy milyen házasságban éltek Anne Hathaway-jel, de a végrendelete, amiben azt kéri, hogy a "második legjobb ágy" legyen a feleségéé, arról tanúskodik, hogy a kapcsolatuk nem lehetett örömteli. 1588-ban Londonba utazik, egészen 92-ig semmilyen dokumentum nem maradt fent élete ezen szakaszából, ezt az időt az irodalomtudósok "elveszett évek"-ként emlegetik. Feltehetően kisebb munkákat vállalt, például lovakra kellett vigyáznia. 1592-ben bukkan fel ismét a neve, amikor is egy haragosa, Robert Greene féltékenységből gúnyosan átír és leközöltet néhány sort a VI. Henrikből Shakespeare bosszantására. Ezt az időszakot Londonban tölti, színtársulatok tagja (pl. a Lord Chamberlain's Men-hez is tartozott), színdarabokat ír. 1593-ban szerencsétlenségére sok színházat bezáratnak, mert a helyi önkormányzat nem nézi jó szemmel ténykedésüket, és arra hivatkoznak, hogy elkerülhetetlen a színházak bezárása, hiszen két-háromezer ember összezsúfolódva könnyen melegágya lehet egy járvány kitörésének. (1594-ben újra kinyitottak néhányat.)
       Első drámáit ekkor írja: Makrancos hölgy, Tévedések vígjátéka, Lóvátett lovagok, VI. Henrik, III. Richárd. (Érdekesség, hogy az akkori angol uralkodó, Erzsébet királynő is nagyon kedvelte a színházat.) Shakespeare egyik legnagyobb riválisa Christopher Marlowe volt, kinek köszönhető, hogy még manapság is megkérdőjelezik Shakespeare szerzői hitelességét, mert néhány művét Marlow-nak tulajdonítanak. A riválist azonban egy kocsmai vita során szemen szúrja egy haragosa 1593-ban.
       1610-ben visszatér szülővárosába, hogy nyugdíjba vonuljon, és végleg letelepedjen. Jómódúnak számít, kőházat vásárol magának, ami abban az időben nagy luxusnak számított. Judith lányával végleg megromlik a viszonya, amikor a lány Shakespeare számára nem kívánatos férjet választ magának, Susanna-val azonban nagyon jó kapcsolatot ápol. feleségével, Anne-nel feltehetőleg nem éltek ezután sem nagy boldogságban, hiszen Shakespeare mintegy 20 évig élt távol az otthonától. Abbahagyja a színészi munkát, már nincs rá szüksége, földeket vásárol magának, hogy idős korára azokon gazdálkodhasson. Vihar című darabjával mond végleg búcsút a színháznak. Susanna-nak is házat vesz, viszont a nagy szükségben élő Judith-ot nem támogatja. 1612-ben azonban váratlanul mégis visszatér Londonba, és ott vásárol házat a Globe kamaraszínházának közelében. Azt beszélik, hogy fia született egy londoni kocsmárosnétól, de erre utaló bizonyítékokat eddig nem találtak.William Shakespeare 1616-ban hal meg a születésnapján. Végrendeletében mindent legkedvesebb lányára, Susanna-ra hagy, Judith-ot végleg kitagadja. Anne-ra csak a "második legjobb ágy" kifejezésnél találunk utalást.
      Az 1930-as években irodalmárok Shakespeare metaforáiból próbálták összerakni élete különböző darabjait, kevés sikerrel. Univerzális géniusznak tartották, "Isten második gyermekének", hiszen az ő korában a színház, a művészet és a költészet még talán nagyobb tiszteletnek örvendett, mint napjainkban. Költeményeivel ellentétben drámáit azonban nem tartották irodalmi alkotásoknak, mert azok első sorban üzleti vállalkozásként hoztak hasznot a számára. Kétségtelen, hogy a világirodalom egyik legnagyobb hatású alkotója, költő, drámaíró, és színművész.