Örömmel tapasztaljuk, hogy az előadássorozat egyre több embert vonz az ELTE R épületébe szerda esténként, ami érthető, hiszen ki ne lenne kíváncsi Shakespeare világhírű műveire, egy ELTÉ-n tanító professzor perspektívájából? Kállay Géza tanár úr ez alkalommal a III. Richárd című drámáról beszélt, érdekességét azzal is növelve, hogy Fenyő Ervin előadásában III. Richárd egyik monológját hallgathattuk meg kezdésként. A monológ többek között azt fejtegeti, hogy maga a főszereplő milyen mértékben felelős a saját gonoszságáért („I am determined…”). A „determined” kifejezés itt kétféleképpen értelmezhető, egyfelől lehet eltökélt, másfelől viszont valamire rendeltetett. III. Richárd elmélkedik sorsáról ilyen módon, véleményem szerint érdemes megfigyelni a közte és Hamlet között húzódó párhuzamot, mint nagy gondolkodó tragikus hősök. Sokan elmélkedtek már róla, hogy III. Richárd csúnya külseje milyen mértékben járult hozzá lelki romlásához, de például Laurence Olivier megformálásában a király „csak” lelkileg romlott, testileg nem torz. Shakespeare korában a babona úgy tartotta, hogy a testi fogyatékosság együtt jár a lelki deformáltsággal, ezért valószínűleg abban a korban a III. Richárdot alakító színészek mind eltorzították külsejüket, mielőtt színpadra léptek.
          Mikor Richárd trónra kerül, nincsenek konkrét tervei. Sok embert megölet (tizenegyet), és minden gyilkosságnál veszít emberi mivoltából. Abban az időben a háborútól való félelem a Richárd figurára irányította a figyelmet, egyben szinte démonizálva a karaktert. Erzsébet tiltó rendeletet hozott, mi szerint nem volt szabad élő embernek III. Richárdot színpadon megformálni, hiszen ez a királyi család méltóságát sértette volna. Ezt a rendeletet azonban 1601-ben megszegték.
          Érdekes a dráma szerkezete, mert minden jelenet Richárddal végződik, ilyen módon figyelmünk önkéntelenül is rá irányul, növelve ezzel a szereplő kisugárzását. Úgy tűnik, a többi karakter csupán csak azért van jelen, hogy mindegyikükben Richárd megláthassa és felfedezhesse önmagát. Alapjában véve ezek a szereplők is csak ugyanazt akarják, mint Richárd, szóval nem sokkal jobbak nála, Richárd mégis mindig egy lépéssel jár mindenki előtt, ezért sikeresebb. Bizonyíték arra, hogy a főszereplő mindent véghez tud vinni, ha törik, ha szakad, a Lady Annával folytatott dialóg, amiben Richárd végül meggyőzi a vonakodó Lady Annát, hogy szeresse őt.
          A dráma végén egy monológ formájában Richárd szembenéz önmagával. Shakespeare nem szerette, ha királyi szereplői a színpadon „halnak meg”, ezért, Richárd esetében is, nem látjuk a főszereplő halálát, csak értesülünk róla.
         A tanár úr előadása felveti azt az érdekes kérdést, hogy vajon tekinthetünk-e valakit sokkal gonoszabbnak azért, mert –bár ugyanolyan célok vezérlik, mint a többieket- mégis mindig megelőzi őket, mert okosabb.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.