Egy héttel ezelőtt a tanár úr ott hagyta abba, hogy Shakespeare magánélete hogyan alakult idősebb korára, hogy hol lakott, és mivel foglalkozott. Említette, hogy visszaköltözött Londonba, a Globe színház kamaraszínháza mellé. A következő bejegyzésben a Shakespeare-korabeli színházról lesz szó, valamint a színház szerepéről az akkori emberek életében.
            Shakespeare 1588-89 táján Londonba ment, ahol színészként kisebb szerepeket vállalt Benjamin Johnson drámaíró darabjaiban. Érdekesség, hogy mikor Shakespeare maga darabokat írt, gondban volt a névadással, nem tudott kreatív címet adni a műveinek. Egy alkalommal, mikor befejezte az Ahogy tetszik (As You Like It) megírását, nem jutott eszébe megfelelő cím, ezért ráfirkantotta, hogy "Ahogy tetszik", vagyis hívjátok, ahogy akarjátok. A társulat azt gondolta, hogy ez a darab valódi neve, úgyhogy onnantól kezdve ez is lett. Tragédiáit rendszerint a főhősökről nevezte el, komédiái címében pedig általában szerepel a műfaj neve is (pl. Tévedések vígjátéka).
            A Globe (1599) igen nagy szerepet játszott Shakespeare életében. Előtte 1576-ban még a The Theatre nevű színházban dolgozott, ám a teleknek lejárt a bérleti díja, a tulajdonos visszakövetelte, azt gondolván, hogy a rajta álló színházat is megtarthatja. De Shakespeare és társulata 1599 telén a befagyott Temzén átszállították a darabjait, hogy a túloldalon James Burbage építész segítségével újra összerakják, és felépüljön a Globe. A neve földgömböt jelent, amit talán a rajta lévő emblémának köszönhet, amin Herkules  földgömböt tartja. Az első darab, amit ebben a színházban játszottak, valószínűleg az V. Henrik volt, de a tanár úr beszélt  még a Julius Caesar és a Hamlet lehetőségekről is. A már említett James Burbage nevű építész fia, Richard Burbage jelentős színészkarriert futott be a Globe színpadán, ugyanúgy, mint Edward Alleyn, akinek egy alkalommal túl jól sikerült az alakítása, ezért maga is elhitte, hogy a színpadon megjelent neki az ördög, úgyhogy megfogadta, hogyha nem viszi magával őt, abbahagyja a színészetet. Nagy megkönnyebbülésére nem kellett a pokolba vándorolnia, úgyhogy felhagyott mesterségével. 1613 júniusában a Globe leégett, sokak szerint Shakespeare hibájából, aki az egyik darabjába tűzijátékot írt, és tudnia kellett volna, hogy a könnyű faszerkezetes építmény milyen könnyen lángra lobbanhat. A színházat a nyár végére már újra is építették, de ma is azt beszélik, hogy Shakespeare a nyugdíjba vonulásával már nem törődött vele, mi lesz ezután a színházzal és társulatával.
           A Globe-ban (és általában az összes színházban akkoriban) délután kettőkor kezdődtek az előadások, és maximum két és fél óra hosszúak voltak; ezt a fényviszonyok miatt alakították így, mert akkor még világos volt, és a világítás nagyon drága volt, esti előadásokat nem engedhettek meg maguknak. A színdaraboknak két változata volt; az egyik, amit a Globe-ban adtak elő a köznép előtt, és rövidebb volt, a másik pedig amit a királyi udvarban; ez akár 4 óráig is elhúzódhatott, mert az uralkodók kedvükre szünetet kérhettek a darabban, ha elunták, vagy elfáradtak. A színházba járás nem számított drága mulatságnak, az emberek szívesen mentek. Egy penny volt az ára az állóhelyeknek, két penny-s jeggyel már helyet lehetett foglalni, három penny-ért meg már kényelmes párnát is biztosítottak az ülőhelyes közönségnek. Engedélyezett volt az étel- és italfogyasztás, a közönség soraiban mozgó árusok lavíroztak portékáikkal. Az állóközönség az ún. kötényszínpad előtt nézhette a darabot, amely egy nagyméretű, kiugró, félkör alakú színpad volt. Fölé tetőt építettek, melyet két oszlop tartott. Ezek a tartószerkezetek kiváló búvóhelyet nyújtottak a színészeknek a darabban, például könnyű elképzelni, hogy Othello hogyan bújt el egy ilyen oszlop mögé, hogy kihallgathassa Jago és Cassio beszélgetését. A tető neve Heaven volt, azaz mennyboltozat, innen eresztettek le színészeket, akik istenségeket, vagy valamilyen égi lényeket személyesítettek meg (Shakespeare ezt a módszert nem kedvelte). A színpadon csapóajtó volt, melyen át lehetett jutni az ún. Pokolba, a színpad alá. A kettő között helyezkedett el maga a színpad, azaz a földi lét jelképes színtere. Fenyő Ervin színész "Színház az egész világ"-monológjával még teljesebb képet kaphattunk a színház felépítéséről, szerkezetéről. A kosztümök voltak a színház legdrágább kellékei, viszonyítási alapul Kállay tanár úr elmagyarázta, hogy akkoriban egy drága kőház hatvan fontba került, egy drágább színházi kosztüm, pl. egy király számára készített jelmez pedig tíz fontba. El tudjuk tehát képzelni, milyen veszteség lehetett, mikor a Globe leégésénél kosztümök is megsemmisültek. A színházi darabokat két példányban készítették el, egyet a súgó kapott, a másikat pedig szétvágták és mindenki a saját szerepe szerint összeragasztotta, hiszen nagyon drága lett volna, ha mindenki külön példányt kap. A színészek játéka mai szemmel igen furcsán hatna; túlságosan modoros volt, az udvari bolond például öncélúan bolondozhatott a darabtól függetlenül, a tragikus színészek pedig velőtrázóan sikoltoztak, ha igazán beleélték magukat a szerepbe.
                   Fenyő Ervin a Hamletből kiragadott monológjával végződött az előadás, melyben Hamlet intelmeit hallgathattuk meg a színjátszással és színészmesterséggel kapcsolatban.
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.