Az egyik legismertebb, legnépszerűbb Shakespeare drámával találkozhattunk ezen az előadáson, a Hamlettel.
         1599 végén/1600 elején keletkezhetett, nagy sikert aratott a maga idejében, hiszen a Shakespeare- féle Hamleten kívül volt még másik Hamlet-történet is, ami szintén nagyon népszerű volt. Érdekes párhuzam a Macbeth című művel, hogy mindkét dráma valamilyen természetfeletti dologgal kezdődik ( Macbeth: banyák, Hamlet: szellem). Shakespeare méltóságteljesnek szánta az öreg Hamlet szellemének karakterét, és ő maga is játszotta el. A szellem három figyelmeztetést ad a dráma során, mely vonás beleillik a természetfölötti, mesés elemek sorába.
       Az egyik legérdekesebb szereplő Claudius, Hamlet nagybátyja, a gonosz király, aki meggyilkolta testvérét, az öreg Hamletet. Claudiust senki sem szólítja a nevén, ő „A Dán”, a király, de senki sem személyeskedhet vele a keresztneve kiejtésével. Mélységesen zavarja, hogy Hamlet folyton a testvérére emlékezteti, nem csak azzal, hogy ő a fia, hanem még a nevük is megegyezik, tehát ha a király meghallja Hamlet nevét, egyből eszébe jut testvére, és a bűn, amit elkövetett. Számtalanszor megpróbálja maga mellé állítani Hamletet, ennek érdekében beveti kiváló retorikai képességeit; az oximoronok gyártásában jeleskedik. Hamlet viszont a jelentések szétválasztásában jó, és ehhez mérten  ad választ a király azon ajánlatára, hogy fiává fogadja:
                       „I’m too much in the sun.”
Ez jelentheti azt, ami szó szerint van leírva, tehát hogy Hamletre így is sok figyelem irányul, nem akarja ezt még tetézni, viszont a „sun” szó kiejtve megegyezik a „son” kifejezéssel, ami valakinek a fiát jelenti.
           Hamlet ehhez hasonló elmés kijelentésekkel és eszmefuttatásokkal gazdagítja a drámát, miközben ő maga jelentős identitászavarral küszködik. Nem ő a király, pedig annak kellett volna lennie, nem diák már, mert otthagyta az egyetemet, és már senki fia sem, mert az apját megölték. Micsoda tehát ő? Mi a szerepe? Miközben ezekre a kérdésekre igyekszik megtalálni a választ, megjelenik neki apja szelleme, és Hamlet elhatározza, hogy bosszút áll az öreg király gyilkosán. Ez a bosszú azonban eltolódik; a halogatás azzal magyarázható, hogy meg kell még pontosan szervezni és tervezni, azon kívül a szellem akár ördög is lehet, nem biztos, hogy apja jelent meg előtte, továbbá dramaturgiai okok miatt, mivel ha a bosszú a dráma közepén megvalósulna, akkor a történet már véget is ér. Nem megszokott jelenség a drámákban, hogy Hamlet folyton felhívja a közönség figyelmét, hogy ő aztán igazán nem csinál semmit, sőt, saját cselekedeteire, helyzetére reflektál. A darab közepén található a híres „Lenni vagy nem lenni” című dráma, amit Szabó Ervin színművész, Kállay Géza tanár úr barátja adott elő. A tanár úr úgy magyarázta a monológ lényegét, hogy a lét vagy nem lét nem olyan választás, hogy van az egyik, és akkor nincs a másik. Nem tudjuk megtenni, hogy egyszer csak vagyunk, aztán nem vagyunk, és végül eldöntjük, melyiket szeretnénk. Ebben az értelemben a nem-lét megegyezik a lét fogalmával.
               A Hamlet azért egyedülálló a maga nemében, mert Hamlet jó filozófus, Claudius pedig jó teológus, és ha kettejüket ütköztetjük egy vita keretében, akkor érdekes dolgokat tudhatunk meg az emberi létről, az élet értelméről.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.